Vállalkozz okosan

Alapelvárás és természetes igény lett Magyarországon a kártyaelfogadás

A magyarok döntő többsége, 83 százaléka szívesebben vásárol olyan helyen, ahol bankkártyát is elfogadnak és szinte ugyanennyien el is várják, hogy a boltokban, illetve a különböző szolgáltatóknál lehetőségük legyen elektronikusan is fizetni – derül ki a Készpénzmentes Zóna kérésére készített legújabb kutatásból.

A nem reprezentatív, több mint 200 fő megkérdezésével készült online felmérés során fogyasztókat kérdeztek a digitalizált fizetés és a készpénzmentességhez kapcsolódó vásárlói szokásaikról. A kutatásból kiderült, a válaszadók többségénél (66 százalék) fontos szerepet játszik, hogy vásárláskor, illetve különböző szolgáltatások választásakor olyan helyre menjen, ahol bankkártyát is elfogadnak, mert 77 százalékuk jobban szeret kártyával fizetni, mint készpénzzel. 83 százalékuk hetente többször is használja a kártyáját, több mint felük (58 százalék) pedig napi szinten fizet elektronikusan a vásárlásaik alkalmával, így nem meglepő, hogy szívesebben is térnek be olyan üzletbe, ahol bankkártyát is elfogadnak; sőt 82%-uk el is várja, hogy a boltokban, különböző szolgáltatóknál digitálisan is fizethessen.

A koronavírus-járvány és az annak kapcsán bevezetett korlátozások, higiéniás szabályok, illetve az elővigyázatosság fontossága is hatással volt a megváltozott fizetési szokásainkra, amit jól mutat a kutatás erre vonatkozó eredménye is: a megkérdezettek 43 százaléka ma már 5 ezer forintnál is kevesebb készpénzt hord magánál a tárcájában. 81 százalékuknak meggyőződése, hogy a kártyaelfogadás napjainkra alapelvárás és természetes igény lett, éppen ezért az a szolgáltató, amelyik nem biztosítja a digitális fizetés lehetőségét, szerintük elavult, fejlődni képtelen és egyáltalán nem törődik a vásárlói/vendégei igényeivel (82 százalék).

Arra a kérdésre, hogy miért részesítik előnyben a kártyát a készpénznél – a járványügyi szempontokon túl –, a legtöbben azt válaszolták, hogy mert egyszerűbb, mint a címletekkel, illetve az aprókkal bajlódni (80 százalék), és mert szerintük egyenesen ciki 2022-höz közeledve még mindig készpénzt számolgatni (68 százalék). Sőt, 57 százalékukat kifejezetten dühíti, ha azzal szembesül egy boltban vagy egy szolgáltatás igénybevételekor, hogy nem rendezheti kártyával a kiadásait.

Bár 2021. január 1-től hazánkban az online kasszával rendelkező kereskedőknek biztosítaniuk kell legalább egyféle elektronikus fizetési lehetőséget, a megkérdezettek többsége ezt a kötelezettséget még szélesebbre terjesztené és szinte valamennyi kereskedő számára előírná. 81 százalékuk válaszolt úgy, hogy szükséges lenne bővíteni a kártyaelfogadók számát, mert a jelenleginél is több boltban/szolgáltatónál fizetne inkább kártyával készpénz helyett, ha lehetősége lenne rá (76 százalék).

Képforrás: Shutterstock

Tetszett a cikk?

További cikkek a témában

Vállalkozz okosan Így indíts új vállalkozást 2025-ben! Útmutató kezdő vállalko... Egy új vállalkozás elindítása mindig izgalmas és kihívásokkal teli fel...
Vállalkozz okosan Így kerülheted el a kiégést vállalkozóként A vállalkozói lét a legtöbbek számára a szabadságot, kreativitást és ö...
Vállalkozz okosan Etikus ajándékozás: kapcsolatépítés profi gesztusokkal Az év vége nemcsak az ünnepekről, hanem a szakmai hálózatépítésről és ...

Legnépszerűbb

Piaci kiskereskedelem Januárban pihenhetsz, de jövőt is építhetsz őstermelőként... A tél sokak számára a lelassulás, a pihenés időszaka – jól is van ez í...
Ügyvéd, könyvelő, adószakértő Így készülj a 2024-es évre, ha ügyvéd vagy közjegyző vagy!... Az új év az ügyvédek és a közjegyzők számára mindig egy viszonylag nyu...
Egyéni szolgáltatók Vízvezeték-szerelők januárja: fagyos rendszerek, sürgős beav... Januárban a vízvezeték-szerelőket számos kihívás és feladat várhatja, ...
Egyéni szolgáltatók Éves olajcsere: érdemes digitálisan is készülni az utolsó ro... Ahogy egyre kevesebb nap van hátra 2023-ból, úgy keresi fel egyre több...
Falusi szálláshely Szállást adsz ki? Ezek a kihívások várhatnak rád januárban... Az év első hónapja nyugalmasabb időszak minden vállalkozás számára, ig...
Vállalkozz okosan Üdvözlünk a Vállalkozónában, ahol vállalkozói siker útját eg... Örömmel jelentjük be, hogy az elmúlt időszakban számos fejlesztést val...

Ezt olvastad már?

Maradj velünk, mert rengeteg érdekes tartalom és praktikus tanács vár még rád, amit könnyedén hasznosíthatsz, hogy vállalkozásod még sikeresebb legyen! 

Összecsaptak fejed fölött a hullámok? Így kerülheted el a kiégést vállalkozóként
Digitalizáció és webshop: hogyan boldogulhatsz ezzel egyéni vállalkozóként?
Vállalkozz okosan Így kerülheted el a kiégést vállalkozóként A vállalkozói lét a legtöbbek számára a szabadságot, kreativitást és önálló...
Vállalkozz okosan Digitalizáció és webshop: hogyan boldogulhat ezzel egy egyén... A digitalizáció mára nemcsak a nagyvállalatok kiváltsága, hanem a legkisebb...
Érdekel további tartalom! Nem kérem az ajánlást
A Vállalkozóna tartalmai a Mastercard® támogatásával jöttek létre