Felsorakoztatott ezüst tégelyekben krémes, habos vaj vagy testápoló.
Szépségipar

„Az egészséges mindig szép” – az ország első „slow” szemléletű kozmetikusánál jártunk

Csend, natúrkozmetikumok és készpénzmentesség: Kocsmáros Gabi „slow” kozmetikája

Kocsmáros Gabi „slow” kozmetikájában az egyik legfontosabb alapanyag a csend. Mint mondja, a vendégei igazából pihenni érkeznek hozzá, ezért a vágyukért pedig igyekszik minden tőle telhetőt megtenni. Saját készítésű natúr kozmetikumai is azt a cél szolgálják, hogy mindenki – nyugodt körülmények között – válogathasson az egyedi igényekre szabott, fenntartható módon, csomagolásmentesen készített szépségápolási termékek közül. De miért nem fontos számára a készpénz? Cikkünkből ez is kiderül.

„A szépséget elképesztően felmagasztalják, pedig teljesen szubjektív dologról van szó. Az azonban objektív igazság, hogy az egészséges mindig szép. Ha az ember kipihent, kezeli a stresszt, sok időt tölt a szabad levegőn, megfelelően táplálkozik, rendszeresen mozog, akkor a bőre is egészségesebb lesz”

– vallja Kocsmáros Gabi, Magyarország első „slow” szemléletű kozmetikusa.

Fiatal, rövid barna hajú nő mosolyog a kamerába egy portréfotón, fehér ruhában.

A holisztikus bőrápolás kifejezés egy olyan hozzáállást takar, amiben a bőrápolás módszere és a kozmetikumok kiválasztása is rendkívül fontos szerepet játszik. A szakember szerint a bőrünknek jóval kevesebb dologra van szüksége, mint amit a szépségipar megpróbál elhitetni velünk. Ha valamit ápolásra használunk, annak minél egyszerűbbnek kellene lennie: Gabi hitvallásában a növényi olajok és virágvizek a legfontosabb összetevők. Azt tartja, hogy nem is kell feltétlenül rögtön valamilyen termékhez nyúlnunk, amit egy gyárban porokból és folyadékokból állítottak össze. Merjünk inkább hidegen préselt olajat, magokat, gyümölcs- és zöldségleveket használni a bőrápolásunk során, olyan anyagokat, amiket egyébként például a salátánkra is tennénk! Ezek szerinte nagyon is jó kozmetikumok. Mint mondja, a szépségipar elment abba az irányba, hogy instant termékeket használ és gyors eredményt, azonnali megoldást ígér. Pedig a kozmetikába a vendégek sokszor inkább megpihenni, kikapcsolódni szeretnének, valamint a tápláló emberi érintés reményében érkeznek. Gabi saját szalonjában egészen más felfogásban fogadják a vendégeket, mint a legtöbb hasonló, ilyen jellegű helyen.

A csend a legfontosabb alapanyag

„Az egyik legfontosabb a csend: halk zene szól, és nem beszélünk hangosan. Aki eljön, és nincs kedve hozzá, nem kell beszélgetnie, semmilyen elvárásunk nincs, mert szerintem egy ilyen alkalom elsősorban a pihenésről szól, arról, hogy kicsit lelassuljunk. Annak ellenére, hogy a belvárosban található, a szalon csendes, nyugodt, egyszerre csak egy vendég jöhet, várótermünk sincs. Mi összesen ketten dolgozunk, és felváltva. Leginkább arc- és dekoltázskezeléssel foglalkozunk, a saját magam által fejlesztett natúr kozmetikumokon kívül hidegen préselt növényi olajokat, illóolajokat, virágvizeket, agyagokat és növényi kivonatokat használunk. A francia aromaterápia tudására építettem a protokolljainkat” – részletezi Gabi.

Hangulatos kezelőhelyiség, ahol egy terapeuta masszíroz egy fekvő vendéget, fénylő girlandokkal és polcokon sorakozó üvegcsékkel.

Hozzáteszi, Fleur de lin elnevezésű saját termékeiben is leginkább növényi olajokat, természetes alapanyagokat használ, azonban mivel ezek késztermékek, csekély mértékben szintetikus anyagot is tartalmaznak. Mint mondja, termékfejlesztőként nehéz megmaradni a nagyon egyszerű vonalnál, mert a natúrkozmetikumok alapanyagainál is dübörög az iparág. Erősen meg kell válogatnia, szűrnie az összetevőket, főként, hogy nála „minimál-termékek” találhatók. Egyféle testápolót, egyféle kézkrémet árul, szerinte ugyanis semmi szükség 18-féle illatra, elég mindenből csupán egy. Érdekesnek tartja, hogy ugyan nőkre állította össze a termékeit, egyre több férfi keresi fel a honlapját. A férfi vásárlókra jellemző, hogy bár tudják, kell nekik egy kézkrém, ahhoz már nincs türelmük, hogy egy széles termékpalettát tartalmazó webshopot tanulmányozzanak. Nála viszont megtalálják „A” kézkrémet, amiben nincsenek illatok, és ami ellátja a funkcióját, nevezetesen, hogy a használata után nem lesz száraz a kezük. Ez egyben óriási segítségük a számukra is, hiszen nem kell nehéz döntést hozniuk, melyik kézkrémet válasszák.

„Lehet, hogy ez nem túl népszerű üzleti stratégia, de a termékek elkészítésénél a legfőbb szándékom, hogy ne legyenek addiktívak. Nem tartom etikusnak, hogy sok termékbe, akár natúrkozmetikumokba is nagy mennyiségű alkoholt vagy glicerint tesznek, ami elszívja a nedvességet. Ez rövid távon segíthet, de mindig újra kell kenni, mert végeredményben kiszárítja a bőrt. Az én termékeimet ritkábban kell használni, mert valóban hidratálnak, de nem válik tőlük függővé a bőr. Hiszek benne, hogy ez egy kifizetődő elv” – teszi hozzá.

Közeli felvétel: kezek egy kis tálban sárga és fehér krémet kevernek egy fapálcikával.

Gabi egyik legnépszerűbb saját terméke a szilárd sampon. 2018 óta gyártja, korábban ilyen a magyar piacon nem volt elérhető. Ez kinézetre egy szappanra hasonlít, de összetételében teljesen más. Hasonló egy flakonos samponhoz, azzal a különbséggel, hogy ebben nem található víz, csak szárazanyag-tartalom, így a csomagolása sem műanyag flakon, hanem egy apró darab sütőpapír, valamint egy újrahasznosított papír címke.

„A különböző összetevők összekeverése már gyerekkoromban is foglalkoztatott, a gyógynövények varázslatos világa is vonzott. Tíz évvel ezelőtt kezdtem különböző kozmetikumokat készíteni otthon, majd 2014-ben elvégeztem a kozmetikus-képzést, igaz, termékfejlesztést ott nem tanultunk. Autodidakta módon fejlesztem magam ezen a területen azóta is, angolul és franciául beszélek, így sokkal több információhoz hozzáférek. 2017-ben nyitottam meg a saját szalonomat, ezt követően pedig belevágtam az alkotásba, fejlesztésbe is” – meséli.

Két kéz egy pipettából csepegtet egy rózsaszín krémet tartalmazó üvegtálkába.

Készpénz- és csomagolásmentesen

Gabi számára fontos, hogy minél kevesebb készpénz forduljon meg a szalonjában, éppen ezért már hosszú évek óta bankkártyaelfogadó, illetve természetesen a webshopjában is lehetőség van kártyás fizetésre.

„A papíralapú adminisztráció digitálisra cserélése a kezdetektől fogva központi kérdés volt számomra. A papírok tárolása, tologatása komoly energia, ami szerencsére ma már az esetek többségében elkerülhető. Emiatt kerestem papírmentes könyvelőt is, és emiatt van, hogy a kozmetikában és a webshopban is elérhető a bankkártyás fizetés. Mindenkinek gyorsabb, praktikusabb, könnyebb így, és nem mellékesen elkerülhetjük vele a papírpénzhez és az adminisztrációhoz szükséges fák kivágását is. Egy vállalkozásnál mindig van lehetőségünk fenntarthatóbb, környezetet kevésbé terhelő döntéseket hozni, akármilyen pici is legyen a hatásuk” – mondja.

Gabi egyébként a mindennapok során is kiemelten figyel a fenntartható életmódra. Négy éve növényi étrend szerint étkezik, nincs jogosítványa, amikor csak teheti biciklivel jár. A szelektív hulladékgyűjtés természetesen alapvető a családjában, ahogy a csomagolásmentes vásárlás is.

Kérdésünkre válaszolva azt mondja, szerinte a magyar társadalom sokat fejlődött a fenntartható gondolkodásban az utóbbi években. Míg korábban jellemző volt, ma nem érzi már stresszesnek, ha egy pékségben a saját vászontáskájába kéri a kenyeret. Megszokták az eladók is, hogy egyre többen vásárolnak így.

A ZöldZónán, illetve a Készpénzmentes Zóna Facebook oldalán további edukatív és izgalmas, a mikro-, illetve kis- és középvállalkozásoknak szóló fenntarthatósági cikkek közül válogathatsz! Olvass, lájkolj vagy akár oszd meg a ZöldZóna cikkeit! Tarts velünk szeptemberben, légy Te is jövőálló és „zöld” vállalkozó!

Tetszett a cikk?

További cikkek a témában

Szépségipar Masszázsvállalkozás otthonról: mi kell hozzá és mire figyelj... Masszázsvállalkozás indítása otthonról: Lépésről lépésre a sikeres ind...
Fodrász ollóval a kezében áll a szalon közepén Szépségipar Így vágj bele: mi kell a fodrászszalon nyitáshoz 2025-ben?... Egy jó olló és néhány visszatérő vendég nem elég – egy fodrászszalon b...
Szépségipar Esküvői szezon 2025: Hogyan készülj fel a tavaszi rohamra?... Időpontfoglalási stratégiák és a megnövekedett kereslet kezelése a szé...

Legnépszerűbb

Két kézműves egy műhelyben dolgozik, egyikük telefont, másikuk laptopot használ. Vállalkozz okosan Digitalizáció és webshop: hogyan boldogulhat ezzel egy egyén... A digitalizáció mára nemcsak a nagyvállalatok kiváltsága, hanem a legk...
Egy nő jegyzetel egy noteszba, miközben laptopot és telefont használ. Ügyvéd, könyvelő, adószakértő Így készülj a 2024-es évre, ha ügyvéd vagy közjegyző vagy!... Az új év az ügyvédek és a közjegyzők számára mindig egy viszonylag nyu...
Szerelő dolgozik a konyhai mosogató alatt, szerszámosládával a padlón. Egyéni szolgáltatók Vízvezeték-szerelők januárja: fagyos rendszerek, sürgős beav... Januári kihívások és megoldások vízvezeték-szerelőknek: Miért érdemes ...
Egy autószerelő ellenőrzi a motorolaj szintjét egy autó motorházteteje alatt. Egyéni szolgáltatók Éves olajcsere: érdemes digitálisan is készülni az utolsó ro... Ahogy egyre kevesebb nap van hátra 2023-ból, úgy keresi fel egyre több...
Egy sapkás, bakancsos nő hátizsákkal szelfizik egy havas, téli erdőben. Falusi szálláshely Szállást adsz ki? Ezek a kihívások várhatnak rád januárban... Fontos teendők és lehetőségek a magánszálláshely-kiadóknak januárban A...
Egy nő fordít egy "NYITVA" táblát az üzlet ablakában, jelezve, hogy a bolt nyitva van. Vállalkozz okosan Üdvözlünk a Vállalkozónában, ahol vállalkozói siker útját eg... Örömmel jelentjük be, hogy az elmúlt időszakban számos fejlesztést val...

Ezt olvastad már?

Maradj velünk, mert rengeteg érdekes tartalom és praktikus tanács vár még rád, amit könnyedén hasznosíthatsz, hogy vállalkozásod még sikeresebb legyen! 

Minden, amit tudni szeretnél a Demján Sándor-programról, de még nem kérdezted meg
Saját, kulcsrakész vagy piactér: milyen legyen a webáruházad?
Vállalkozz okosan Minden, amit tudni szeretnél a Demján Sándor-programról, de ... Szeretnéd kisvállalkozásodat digitálisan fejleszteni és bővíteni, de nehéz ...
webáruház értékesítés Vállalkozz okosan Saját, kulcsrakész vagy piactér: milyen legyen a webáruházad... Ha már világossá vált számodra, hogy az online tér is jó üzleti lehetőséget...
Érdekel további tartalom! Nem kérem az ajánlást
A Vállalkozóna tartalmai a Mastercard® támogatásával jöttek létre