Vállalkozz okosan

Borravaló kontra felszolgálási díj – mi a különbség? 

A nagyobb vendéglátóipari egységek az elmúlt időszakban sorra vezették be a szervizdíjat, vagy más néven felszolgálási díjat a számlázásukba, sokan azonban nincsenek tisztában azzal, hogy ez nem egyenlő a borravalóval. Utánanéztünk, hogy a fogyasztók hogyan vélekednek erről. 

 Fontos, hogy megkülönböztessük a borravalót és a szervizdíjat, vagy felszolgálási díjat. Az utóbbi kettő egy és ugyanaz. A szervizdíj a felszolgálásért számítható fel, emellett máshogy adózik, mint a borravaló. A jelenlegi szabályok szerint ugyan személyijövedelem-adót nem kell utána fizetni, de a munkáltatót járulékfizetés terheli.

A rendelet később olvashattok majd a Vállalkozóna honlapján is, érdemes lesz ezért is visszalátogatni hozzánk. 

A digitális megoldásokkal foglalkozó Hellopay részletes felmérést készített a közelmúltban arról, hogy az emberek hogyan viszonyulnak a borravalóhoz (legyen az digitális, vagy hagyományos), illetve a szervizdíjjal kapcsolatban is felmérték a vásárlók attitűdjeit. E szerint a megkérdezettek 23 százaléka úgy is hajlandó borravalót adni, ha szervizdíjat is kell fizetnie, 35 százalék viszont már megfontolja ebben az esetben a plusz tarifát. 

A számla kiegyenlítésekor a bankkártyás fizetés mára mindennapossá vált, 70 százalék fizet bankkártyával, a fiatalabbak körében a mobilos fizetés aránya megközelítette az 50 százalékot, a borravalót viszont leginkább továbbra is készpénzben szeretik odaadni: a felmérés szerint a megkérdezettek 48 százaléka adott így plusz pénzt a felszolgálónak. A digitális megoldást, és ezzel együtt a borravaló mértékének meghatározását 16 százalék választotta. 

 A legtöbben egyébként étteremben, kávézóban vagy bárokban adnak borravalót, legkevésbé pedig sportrendezvényeken, diszkókban díjazzák a kiszolgálást.  Jellemzően egyébként a felsőfokú végzettségű, közép-magyarországi 18-39 évesek szeretnek borravalót adni, ez a magatartás legkevésbé az alapfokú végzettséggel rendelkező, idősebb, kelet-magyarországi lakosokra jellemző. 

 A kutatás kitért arra is, hogy átlagosan egy alkalommal fesztiválra és étteremre költenek legtöbbet, átlagosan 13-15 ezer forintot, viszont ezeket a helyszíneket havonta, vagy annál ritkábban látogatják, míg sörözőkben, kifőzdékben ugyan alacsonyabb összeget, 5-7 ezer forintot költenek, de heti rendszerességgel keresik fel ezeket az egységeket. 

A megkérdezettek 81 százaléka szokott „jattot” adni étteremben, futároknak a rendszerhasználati és kiszállítási díj mellett is 66 százalék rendszeresen, vagy néha ad borravalót.

Mellettük a fodrászok, kozmetikusak fértek még fel a képzeletbeli dobogó harmadik fokára: 52 százalék szokott adni plusz pénzt a szolgáltatásért cserébe. 

Fontos megállapítása a kutatásnak, hogy minden negyedik (25 százalék) 18-65 éves internetező magyar mindig és szívesen ad borravalót bárhol, ha elégedett a szolgáltatással. Minden ötödik (20 százalék) szokás alapon cselekszik, 30 százalékuk pedig ugyan szokásalapon dönt, de csak akkor ad, ha elégedett a szolgáltatással. Érdekesség, hogy a fiatalok, 18-29 évesek között felülreprezentáltak azok, akik nem szívesen adnak borravalót, az e korcsoportban lévők 19 százaléka nyilatkozott így.  

Tetszett a cikk?

További cikkek a témában

Vállalkozz okosan A számlázás alapszabályai vállalkozóknak – kezdőtől haladó s... A számlázás nem csupán adózási kötelezettség, hanem a vállalkozásod pé...
Vállalkozz okosan Gyermekkel érkeznek vendégeid? Így foglalkozz a legkisebbekk... Ne félj kilépni a komfortzónádból! A gyermekek jelenléte akkor is lehe...
Vállalkozz okosan Szabadságra vágysz? Legyél szabadúszó, digitális nomád, avag... Van, aki számára a biztos munkahely, a stabil fizetés és a napi nyolc ...

Legnépszerűbb

Vállalkozz okosan Így indíts új vállalkozást 2025-ben! Útmutató kezdő vállalko... Egy új vállalkozás elindítása mindig izgalmas és kihívásokkal teli fel...
Ügyvéd, könyvelő, adószakértő Így készülj a 2024-es évre, ha ügyvéd vagy közjegyző vagy!... Az új év az ügyvédek és a közjegyzők számára mindig egy viszonylag nyu...
Egyéni szolgáltatók Vízvezeték-szerelők januárja: fagyos rendszerek, sürgős beav... Januárban a vízvezeték-szerelőket számos kihívás és feladat várhatja, ...
Egyéni szolgáltatók Éves olajcsere: érdemes digitálisan is készülni az utolsó ro... Ahogy egyre kevesebb nap van hátra 2023-ból, úgy keresi fel egyre több...
Falusi szálláshely Szállást adsz ki? Ezek a kihívások várhatnak rád januárban... Az év első hónapja nyugalmasabb időszak minden vállalkozás számára, ig...
Vállalkozz okosan Üdvözlünk a Vállalkozónában, ahol vállalkozói siker útját eg... Örömmel jelentjük be, hogy az elmúlt időszakban számos fejlesztést val...

Ezt olvastad már?

Maradj velünk, mert rengeteg érdekes tartalom és praktikus tanács vár még rád, amit könnyedén hasznosíthatsz, hogy vállalkozásod még sikeresebb legyen! 

Szabadságra vágysz? Legyél szabadúszó, digitális nomád, avagy freelancer!
Üzleti terv minta és útmutató – Így alapozd meg a vállalkozásod jövőjét!
Vállalkozz okosan Szabadságra vágysz? Legyél szabadúszó, digitális nomád, avag... Van, aki számára a biztos munkahely, a stabil fizetés és a napi nyolc óra a...
Vállalkozz okosan Üzleti terv minta és útmutató – Így alapozd meg a vállalkozá... Egy vállalkozás sikere nem a szerencsén múlik, hanem a tudatos tervezésen. ...
Érdekel további tartalom! Nem kérem az ajánlást
A Vállalkozóna tartalmai a Mastercard® támogatásával jöttek létre