Az egyik dolog, amit a világjárvány bebizonyított az emberekről, az az, hogy a sportolni vágyók minden körülmények között megtalálják a megoldást a mozgásra. Akkor is, ha nem csak a konditermek zárnak be, hanem az egész világ, ők pedig a lakásukban ragadnak.
Tavaly nyáron néhány óra alatt járta be az egész országot annak a testnevelőtanárnak a videója, aki egy vasalódeszkára fekve próbálta megmutatni karanténba kényszerült diákjainak az úszás alapmozdulatait. Korántsem ő volt az egyetlen, aki a járvány okozta speciális élethelyzetre addig soha nem látott választ adott.
Akadt, aki egy hatalmas belmagasságú lakásban a falmászást gyakorolta két létra segítségével, és ha már a könyvespolc tetején járt, a port is letakarította egy tollseprűvel. Mások e-kerékpárversenyt rendeztek a nappaliban, míg a 72 éves Arnold Schwarzenegger Twitter-posztokon keresztül látta el rajongóit jótanácsokkal, sőt, egy teljes edzésprogramot is közzétett.
A személyi edződ a szomszéd ház tetején vár
Egy sevillai fitneszedzőnek virtuális térre sem volt szüksége, hogy elérje közönségét: ő a háztetőről tartott reggeli tornát a környező háztömbök mozgás iránt elkötelezett lakóinak. Volt, aki a nappaliban, mások a teraszon állva, komplett edzésszerkóban nyomták végig az erősítő feladatokat.
A spanyol Leganés futballcsapatának erőnléti edzője egy székkel, egy gumiszalaggal és néhány vízzel megtöltött flakonnal helyettesítette otthon a profi konditerem felszerelését. Bár a formabontó edzésről készített első videót eredetileg csak a gárda focistáinak szánta, az akkora tetszést aratott a klubnál, hogy a további tornák már nyilvánosan is elérhető tartalommá váltak.
És ha már a vasalódeszkáról vagy egy palack vízről kiderült, hogy tökéletes segédeszköz az edzéshez, egy konditeremről miért ne derülhetne ki, hogy valójában templom?
Az Egészséges Test Egyháza
Miután Lengyelországban a kormány tavaly októberben a legtöbb uszodát és edzőtermet kénytelen volt bezárni, hogy gátat vessen a rohamosan terjedő fertőzésnek, a krakkói Atlantic Sport Club vallási összejövetelek számára helyszínt biztosító létesítménynek kiáltotta ki magát. Az istentiszteleteket ugyanis továbbra is meg lehetett tartani, ha a hívek viselték a maszkot, és megfelelő távolságra voltak egymástól.
„Mivel a fitneszórák nem engedélyezettek, mától vallási összejöveteleket rendezünk az Egészséges Test Egyházának tagjai számára. Nehéz elhinni? Nos, ebben a világban minden lehetséges” – írták a Facebookon.