Szépségipar

Ez a legnagyobb hátránya, ha még mindig csak készpénzt fogadsz el műkörmösként!

Bevonzhat új vendégeket, egyszerűbbé és biztonságosabbá teszi a fizetést, valamint az elszámolást is megkönnyíti egy POS terminál, ráadásul életkortól függetlenül…

Bevonzhat új vendégeket, egyszerűbbé és biztonságosabbá teszi a fizetést, valamint az elszámolást is megkönnyíti egy POS terminál, ráadásul életkortól függetlenül szinte mindenki lelkesedik érte. Műkörmös vállalkozókat kérdeztünk, mit tapasztaltak, miután bevezették a bankkártyás fizetés lehetőségét.

Egyre több körömszalonban, fodrászatban és más szépségápolási szolgáltatást nyújtó vállalkozásnál tapasztalható, hogy a készpénz mellett már bankkártyát is elfogadnak. Bár ez korábban ebben az iparágban Magyarországon nem igazán volt jellemző, úgy tűnik, hogy a digitalizáció mára a mikro-, kis- és középvállalkozások körében is utat tört magának.

Legyen szó egészségről, szépségről, wellnessről, Kelet-, Nyugat- vagy Közép-Magyarországról, városról vagy faluról, folyamatosan szorul vissza a bankjegyek és az érmék használata.

Meginterjúvoltunk a tapasztalatai kapcsán néhány olyan műkörmöst, aki már bevezette a bankkártyás fizetés lehetőségét, és telepített POS-terminált. A teljesség igénye nélkül összegyűjtöttük az érveiket a kártyaelfogadása mellett:

  1. A kártyaelfogadás többet hoz a konyhára, mint amennyibe kerül.
  2. Kártyával is kaphatsz borravalót!
  3. Az emberek szívesen fizetnének kártyával, akkor is, ha nem beszélnek róla.
  4. A kártyaelfogadás ma már alap!
  5. Kártyával az élet gyorsabb, egyszerűbb és kényelmesebb
  6. A kártyaelfogadással népszerűbb lehet a vállalkozásod másokénál!
  7. A terminál a barátod, aki eddig bevezette, megszerette!
  8. Egyre többen választják a bankkártyás fizetést, van olyan nap, amikor szinte nincs is készpénzes bevételem.
  9. Gyorsabban, egyszerűbben nyomon követhető a forgalom a terminál segítségével.
  10. A könyvelő is örül ennek az újításnak.
  11. Nem kell a váltópénzzel bíbelődni.
  12. Nem kell amiatt aggódni, hogy biztonságban legyen az aznapi bevétel.
  13. A kártyaelfogadást sokkal egyszerűbb volt bevezetni, mint azt gondoltuk.
  14. Egy nagy szalonban, ahol masszőrök, fodrászok, körmösök, kozmetikusok dolgoznak, köszönhetően a saját POS-termináloknak, nem keverednek a bevételek.
  15. Nem csak a fiatalabb, hanem az idősebb vendégek is élnek a lehetőséggel.
  16. Van olyan új vendég, aki azért is választott engem, mert nálam tud bankkártyával fizetni.
  17. A pénztárcámmal ellentétben a terminált még sosem hagytam otthon, hiszen a szalonban tartom.

Ha kis- és középvállalkozásod van, de még nem vagy bankkártya-elfogadó, az elinduláshoz hasznos segítséget találsz erre az oldalra kattintva!

Képforrás: Shutterstock

Tetszett a cikk?

További cikkek a témában

Szépségipar Fazonigazítás mesterséges intelligenciával  Ott azért még nem tartunk, hogy a mesterséges intelligencia által irán...
Szépségipar Nem csak a frizura, a fodrász is megújulhat tavass... A tavasz a fodrászok számára üzleti értelemben is az új lehetőségek id...
Szépségipar Új év, új kihívások: mire számíthatnak a fodrászok... Kezdetét vette az új év, így a fodrászok számára ismét egy izgalmas és...

Legnépszerűbb

Szépségipar Hogyan lehet a telefonod egyben a terminálod is?  ... A nyári szezon a szobafestők számára ez egyik legfontosabb időszak. Il...
Szépségipar Így készülj a 2024-es évre, ha ügyvéd vagy közjegy... Az új év az ügyvédek és a közjegyzők számára mindig egy viszonylag nyu...
Szépségipar Vízvezeték-szerelők januárja: fagyos rendszerek, s... Januárban a vízvezeték-szerelőket számos kihívás és feladat várhatja, ...
Szépségipar Éves olajcsere: érdemes digitálisan is készülni az... Ahogy egyre kevesebb nap van hátra 2023-ból, úgy keresi fel egyre több...
Szépségipar Szállást adsz ki? Ezek a kihívások várhatnak rád j... Az év első hónapja nyugalmasabb időszak minden vállalkozás számára, ig...
Szépségipar Üdvözlünk a Vállalkozónában, ahol vállalkozói sike... Örömmel jelentjük be, hogy az elmúlt időszakban számos fejlesztést val...
A Vállalkozóna tartalmai a Mastercard® támogatásával jöttek létre