A koronavírus-járvány kezdete óta egyre többször, és egyre több helyről halljuk azt, hogy részesítsük előnyben a bankkártyás fizetést a készpénzzel szemben. Ma már az sem titok, hogy a vendégek többsége – már csak az egészségügyi szempontokat is figyelembe véve – szívesebben fizetne inkább bankkártyával a szépségszalonokban is, már ahol persze erre van lehetősége. Ahol nincs, oda legközelebb kétszer is átgondolja, ellátogat-e, mert az egészsége fontosabb a frizurájánál. Az egyik dolog tehát, amit a vállalkozók a kártyaelfogadással nyerhetnek, hogy nem veszítenek kuncsaftot. És ebből következik rögtön egy másik is: a bankkártyás fizetés vendégcsalogató.
Legyen a te szalonod a legnépszerűbb!
A kártyaelfogadással ráadásul népszerűbb is lehet a vállalkozásod másokénál. Hogy miért? Például, mert a vendégednek nem kell elrohannia pénzt levennie, mielőtt hozzád menne. Ezzel egyrészt időt spórolsz neki, másrészt biztosan nem hozod majd kellemetlen helyzetbe, amikor fizetéskor kiderül, nincs elég készpénz a tárcájában, hiszen a bankkártyájával könnyedén rendezheti a számláját. Így nyugodtan élvezheti a festést és a vágást anélkül, hogy aggódnia kéne. Te pedig biztos lehetsz benne, ha elégedett a vendéged és szívesen visszatér majd a szalonodba. Könnyen belátható, hogy a kártyaelfogadás többet hoz a konyhára, mint amennyibe kerül!
Könnyítsd meg az életed!
De nem csupán a vendégeid nyerhetnek a kártyaelfogadás által, hanem Te is! Miért? Mert például nem kell esténként a bevételt számolgatnod, vagy amiatt aggódnod, hogy másnap nem tudsz majd a nagy címletekből visszaadni. Kártyával az élet gyorsabb, egyszerűbb és kényelmesebb is. Ha pedig attól tartanál, hogy az eszköz használata bonyolult és nem tudod majd kezelni, ne aggódj, a terminál a barátod, aki eddig megpróbálta, megszerette!
Mi lesz a borravalóval?
És van még egy jó hírünk! Nem kell a jattról sem lemondanod, ugyanis kártyával is kaphatsz borravalót! Ugye, most már érted, hogy a kártyaelfogadás ma már miért alap?! Vezesd be most, és töltsd meg elégedett vendégekkel a szalonodat! Az elinduláshoz hasznos segítséget találsz erre az oldalra kattintva!
Képforrás: Shutterstock