Egyéni szolgáltatók

Mindent tudsz a fűtésről? Akkor ne a terminál hiányára fázz rá!

Bár az idei téli időjárás messze nem a régi hidegeket idézi, fűteni így is kell, ez pedig a legtöbb magyar háztartásban még mindig gázzal történik. Amit pedig valaki nap mint nap használ, azt törvényszerű, hogy olykor javítani is kell, így ebben az időszakban különösen nagy szükség van a megbízható víz-, gáz- és fűtésszerelőkre. Manapság azonban a teljes bizalomhoz már nem elég a tökéletes munka, egyre többen várják el a kényelmet és az egyszerűséget is, például, hogy a munka elkészültével kártyával is fizethessenek a szolgáltatásért. Miért okoznál nekik csalódást szakemberként?

A legtöbb magyar háztartásban gázkazán biztosítja a fűtést, úgy, hogy a csövekben keringő vizet felmelegíti. A kazán a laikusok számára bonyolult készülék, a legtöbben annyit tudnak róla, hogy olykor szabályozni, tisztítani, állítgatni kell. Ezt nem meglepő módon – és egyébként nagyon helyesen – szakemberre bízzák az emberek. Ráadásul az is gyakran előfordul, hogy meghibásodik a szerkezet. Utóbbira egyre több a példa Magyarországon, hiszen sokaknál még régi konstrukciók működnek.

Enyhe tél, fontos feladat

Bár az idei tél egyelőre csak februárra indult be igazán, azért már biztos te is tapasztaltad, hogy így is akadt munka bőven a fűtésszerelés terén. Sokszor speciális feladatokon dolgozol, ahol gyakran fordul elő, hogy ügyfelednek azonnali segítségre van szüksége. Könnyen megeshet, hogy éppen ezért nincs is nála készpénz, hiszen nem készült fel arra, hogy egyik pillanatról a másikra kiadásokkal kell számolnia. Sok ember pedig egész egyszerűen nem szereti a készpénzt, megszokta már, hogy az élete legtöbb területén bankkártyával fizet.

Terminál pillanatok alatt

Miért ne könnyíthetnéd meg az ő dolgukat és ezzel együtt a saját életedet is? Hiszen elektronikusan minden sokkal egyszerűbb és gyorsabb. A pénz azonnal a számládra kerül, ahonnan aztán egyetlen gombnyomással akár te is rendezheted a saját számláidat, vagy fizetheted be egyéb költségeidet.

Belegondoltál már, miből rendelkezel a legkevesebbel az életedben? Segítünk: időből. Ha csökkented a készpénzre szánt óráid számát, rengeteg időt nyerhetsz. Ez pedig egyenes ágon vezet a még nagyobb ügyfélkörhöz. Ahhoz, hogy kártyaelfogadóvá válj, nem kell például mást tenned, mint letöltened Android típusú telefonodra egy alkalmazást, és Telefonterminállá alakítanod azt.

Ne fagyaszd be a lehetőségeidet, eljött az ideje annak, hogy nálad is lehessen bankkártyával fizetni!

Miért tegyél így? Azért, mert:

  • Az emberek szívesen fizetnének kártyával, akkor is, ha nem beszélnek róla.
  • Kártyával az élet gyorsabb, egyszerűbb és kényelmesebb!
  • A kártyaelfogadás ma már alap!
  • Kártyaelfogadással népszerűbb lehet a vállalkozásod másokénál.
  • Kártyával az emberek többet költhetnek és nőhet az előre nem tervezett vásárlások száma is!
  • Kártyával is kaphatsz borravalót.

Ráadásul a terminál a barátod, aki eddig bevezette, megszerette!

Ha kis- és középvállalkozásod van, de még nem vagy bankkártya-elfogadó, az elinduláshoz hasznos segítséget találsz erre az oldalra kattintva!

Képforrás: Getty Images

Tetszett a cikk?

További cikkek a témában

Egyéni szolgáltatók Jön az e-nyugta! Mit jelent ez a vállalkozásod és a vevőid s... A vásárlás digitális jövője már itt kopogtat: 2025-től indul hazánkban...
videó Egyéni szolgáltatók videó Egy klímaszerelő vállalkozás története Miért fontos a megfelelő szemlélet és néhány egyszerű, de hatékony lép...
Egyéni szolgáltatók A megbízhatóság fél siker az ügyfélkör bővítéséhez... A megbízhatóság nem merül ki a pontos munkavégzésben. Az ügyfelek elvá...

Legnépszerűbb

Két kézműves egy műhelyben dolgozik, egyikük telefont, másikuk laptopot használ. Vállalkozz okosan Digitalizáció és webshop: hogyan boldogulhat ezzel egy egyén... A digitalizáció mára nemcsak a nagyvállalatok kiváltsága, hanem a legk...
Egy nő jegyzetel egy noteszba, miközben laptopot és telefont használ. Ügyvéd, könyvelő, adószakértő Így készülj a 2024-es évre, ha ügyvéd vagy közjegyző vagy!... Az új év az ügyvédek és a közjegyzők számára mindig egy viszonylag nyu...
Szerelő dolgozik a konyhai mosogató alatt, szerszámosládával a padlón. Egyéni szolgáltatók Vízvezeték-szerelők januárja: fagyos rendszerek, sürgős beav... Januári kihívások és megoldások vízvezeték-szerelőknek: Miért érdemes ...
Egy autószerelő ellenőrzi a motorolaj szintjét egy autó motorházteteje alatt. Egyéni szolgáltatók Éves olajcsere: érdemes digitálisan is készülni az utolsó ro... Ahogy egyre kevesebb nap van hátra 2023-ból, úgy keresi fel egyre több...
Egy sapkás, bakancsos nő hátizsákkal szelfizik egy havas, téli erdőben. Falusi szálláshely Szállást adsz ki? Ezek a kihívások várhatnak rád januárban... Fontos teendők és lehetőségek a magánszálláshely-kiadóknak januárban A...
Egy nő fordít egy "NYITVA" táblát az üzlet ablakában, jelezve, hogy a bolt nyitva van. Vállalkozz okosan Üdvözlünk a Vállalkozónában, ahol vállalkozói siker útját eg... Örömmel jelentjük be, hogy az elmúlt időszakban számos fejlesztést val...

Ezt olvastad már?

Maradj velünk, mert rengeteg érdekes tartalom és praktikus tanács vár még rád, amit könnyedén hasznosíthatsz, hogy vállalkozásod még sikeresebb legyen! 

Minden, amit tudni szeretnél a Demján Sándor-programról, de még nem kérdezted meg
Saját, kulcsrakész vagy piactér: milyen legyen a webáruházad?
Vállalkozz okosan Minden, amit tudni szeretnél a Demján Sándor-programról, de ... Szeretnéd kisvállalkozásodat digitálisan fejleszteni és bővíteni, de nehéz ...
webáruház értékesítés Vállalkozz okosan Saját, kulcsrakész vagy piactér: milyen legyen a webáruházad... Ha már világossá vált számodra, hogy az online tér is jó üzleti lehetőséget...
Érdekel további tartalom! Nem kérem az ajánlást
A Vállalkozóna tartalmai a Mastercard® támogatásával jöttek létre