Szépségipar

Ne csak a vendégek körmeit ápold, az idejüket is! – Ezért legyél te is kártyaelfogadó

Megfigyelted már, hogy a farsangi szezonban a körmükkel kapcsolatban még színesebbé válnak a vendégek kívánságai? Sokan választanak az alapján, hogy például mi passzol majd a jelmezükhöz – így, ha valamikor, akkor most extrán fontossá válik, hogy az alkalomhoz illő legyen a kezük is. Ha kész a manikűr, fényesen csillog a lakk és felkerült a megfelelő olaj is, akkor már csak a fizetés van hátra. Ne tartsd fel a vendégeidet azzal, hogy kizárólag készpénzt fogadsz el tőlük!

A farsangi bulik egyik legnagyobb kihívása kitalálni a megfelelő jelmezt. Ha megvan az ötlet, be kell szerezni a ruhát, és fel kell készülni a partira. A legtöbb nő a körmét is szereti összhangba hozni a szettjével. Nem nézne ki például túl jól, ha Törpillának piros, Fiónának pedig sárga lenne a lakkja. Tudod mi közös még ezekben a vendégekben, azon kívül, hogy imádni valóak, mert még erre is figyelnek? Az, hogy sietnek és féltik a vadiúj körmeiket. Azaz duplán igaz rájuk, hogy nem akarnak készpénzzel bajlódni. Nem szeretnének frissen lakkozva táskában, pénztárcában kutakodni az aprók után. A legtöbb esetben csak pittyenteni szeretnének egyet a terminálon, és mennének is tovább a dolgukra, mert abból bizony mindig jó sok van nekik.

Könnyítsd meg a dolgukat és a saját életedet is egy rendkívül egyszerű innovációval! Bizonyára te is tudod, hogy elektronikusan a legtöbb dolog sokkal gyorsabb és egyszerűbb. Legyél te is kártyaelfogadó, mert a bevétel szinte azonnal a számládra kerül. Innen egyetlen kattintással rendezheted te is a saját számláidat, fizetheted be egyéb költségeidet vagy költheted belátásod szerint a rendelkezésedre álló bevételed.

Időd persze neked sincs sok, szóval csökkentsd te is minél rövidebbre a készpénzzel való foglalkozásra szánt elfoglaltságot. Hidd el: sokat spórolhatsz vele! A több idő pedig több megrendeléshez, azaz több elégedett ügyfélhez vezethet. Ahhoz, hogy te is kártyaelfogadóvá válj, semmi más dolgod nincs, mint letöltened Android típusú telefonodra egy alkalmazást, és Telefonterminállá alakítanod azt. Így azonnal hirdetheted is magadról büszkén, hogy már nálad is lehet kártyával fizetni. Ha pedig a vendég megkérdezi, hogy van-e módja erre, akkor már többé nem kell lesütnöd a szemed, csak elővenned a mobilodat.

Használd ki a lehetőségeidet, eljött az ideje annak, hogy nálad is lehessen bankkártyával fizetni!

Miért tegyél így? Azért, mert:

  • Az emberek szívesen fizetnének kártyával, akkor is, ha nem beszélnek róla.
  • Kártyával az élet gyorsabb, egyszerűbb és kényelmesebb!
  • A kártyaelfogadás ma már alap!
  • Kártyaelfogadással népszerűbb lehet a vállalkozásod másokénál.
  • Kártyával az emberek többet költhetnek és nőhet az előre nem tervezett vásárlások száma is!
  • Kártyával is kaphatsz borravalót.

Ráadásul a terminál a barátod, aki eddig bevezette, megszerette!

Ha kis- és középvállalkozásod van, de még nem vagy bankkártya-elfogadó, az elinduláshoz hasznos segítséget találsz erre az oldalra kattintva!

Képforrás: Getty Images

Tetszett a cikk?

További cikkek a témában

Szépségipar Influnszerek a Vállalkozónán: a szépségipar innovátorai... Az elmúlt években a technológiai fejlődés és a fogyasztói szokások vál...
Szépségipar Hogyan szolgáld ki az impulzus-hajnyírásra járó férfiakat?... A férfiak fodrászati szokásai sokban különböznek a nőkétől, különösen ...
Szépségipar Mi mindenre jó az AI, ha fodrászként dolgozom?  Jól menő fodrászként a hajszobrászat a munka csak egyik részét teszi k...

Legnépszerűbb

Vállalkozz okosan Búcsú a jelszavaktól: miért fontos a biometrikus hitelesítés... A vállalkozások számára egyre fontosabbá válik a digitális biztonság, ...
Ügyvéd, könyvelő, adószakértő Így készülj a 2024-es évre, ha ügyvéd vagy közjegyző vagy!... Az új év az ügyvédek és a közjegyzők számára mindig egy viszonylag nyu...
Egyéni szolgáltatók Vízvezeték-szerelők januárja: fagyos rendszerek, sürgős beav... Januárban a vízvezeték-szerelőket számos kihívás és feladat várhatja, ...
Egyéni szolgáltatók Éves olajcsere: érdemes digitálisan is készülni az utolsó ro... Ahogy egyre kevesebb nap van hátra 2023-ból, úgy keresi fel egyre több...
Falusi szálláshely Szállást adsz ki? Ezek a kihívások várhatnak rád januárban... Az év első hónapja nyugalmasabb időszak minden vállalkozás számára, ig...
Vállalkozz okosan Üdvözlünk a Vállalkozónában, ahol vállalkozói siker útját eg... Örömmel jelentjük be, hogy az elmúlt időszakban számos fejlesztést val...

Ezt olvastad már?

Maradj velünk, mert rengeteg érdekes tartalom és praktikus tanács vár még rád, amit könnyedén hasznosíthatsz, hogy vállalkozásod még sikeresebb legyen! 

Összecsaptak fejed fölött a hullámok? Így kerülheted el a kiégést vállalkozóként
Digitalizáció és webshop: hogyan boldogulhatsz ezzel egyéni vállalkozóként?
Vállalkozz okosan Így kerülheted el a kiégést vállalkozóként A vállalkozói lét a legtöbbek számára a szabadságot, kreativitást és önálló...
Vállalkozz okosan Digitalizáció és webshop: hogyan boldogulhat ezzel egy egyén... A digitalizáció mára nemcsak a nagyvállalatok kiváltsága, hanem a legkisebb...
Érdekel további tartalom! Nem kérem az ajánlást
A Vállalkozóna tartalmai a Mastercard® támogatásával jöttek létre