Öt dolog, ami sikeressé tesz a fodrászok között
A fodrász bizalmi munkakör. A vendég az egyik legfontosabb fegyverét, a külsejét bízza a szakemberre, akinek a munkája hetekre, hónapokra meghatározhatja a megjelenését. Azt várja, hogy a fodrászánál töltött idő után szebb és csinosabb legyen, és hogy ez a jó érzés a szalon ajtaján való kilépéstől akár hosszú hetekig is elkísérje. De mitől lesz egy fodrász népszerűbb és sikeresebb, mint a többiek? Ki az, aki válogathat a vendégek között, és akihez magasabb árak mellett is szívesen járnak? Összeszedtünk néhány olyan jellemzőt, ami egy fodrászt különlegessé tehet a vendégek szemében.
- A jó fodrász szakmailag a topon van
Az egyik alapvető jellemzője egy jó fodrásznak, hogy követi és ismeri a legújabb trendeket. Egy olyan világban, ahol a jó külső hatalom, a fodrász kezében van az erő, amely képes ezt előhozni, egy igényes vendég pedig hálás ezért. A jó fodrász otthon van a színekben és a formákban. Látja a szépet, felismeri, kinek mi áll jól. A legújabb technológiák ismerete a kisujjában van, hiszen nem csupán a látvány, hanem a haj egészsége, kíméletes kezelése is egyre több vendég számára fontos.
- A jó fodrász megértő barát is egyben
Ami a fodrásznál elhangzik, az a fodrásznál is marad. Vagy ezt Las Vegas-ra mondják? Lehet, de ettől még igaz! A fodrásznál a nők gyakran hosszú órákat töltenek, ahol általában beszélgetéssel ütik el az időt. Szó esik könnyedebb témákról és személyesebbekről is. Egy jó fodrász társaságában a vendég biztonságban érzi magát, és nem csak a haját bízza rá, hanem gyakran a titkait is. Nincs ez másként a celebeknél sem. Természetes, hogy amit a vendég elmesél, legyen az a szomszédjáról szóló legújabb pletyka, vagy a szerelmi életének intim részletei, azt nem szeretné visszahallani máshol néhány nappal később.
- A jó fodrász elmondja a véleményét
Érkezhet bármilyen elvetemült frizuraötlettel, egy jó fodrász megmondja, ha a vendége választását nem tartja előnyösnek. Természetesen fontos, hogy a megfelelő hangnemben tegye mindezt, kedvesen és tapintatosan mondja meg, ha szerinte a kért frizura nem, vagy nem pont úgy állna jól a vendégnek. Legyen konstruktív, javasoljon más, hasonló megoldást, de közben figyelje is, hogy a vendége hogyan reagál az ötleteire! Az is előfordulhat, hogy valaki hajthatatlan, olyankor nem érdemes vérre menő vitát generálni.
- A jó fodrász nyugodt és kedves egyéniség
Hosszasan ülni mozdulatlanul egy fodrászszékben nem a legkényelmesebb elfoglaltság, de a szépségért meg kell szenvedni, így a vendégek többnyire megbirkóznak a feladattal. Sokat segíthet ilyenkor még pluszban, ha a fodrász nyugodt és kedves, miközben dolgozik, és ha épp nem adódik kellemes téma a beszélgetéshez, inkább csendben marad és figyel a munkájára. Hidd el, a vendégek nagy része a csendet és nyugalmat többre értékeli, mint az üres fecsegést!
- A jó fodrásznál csak egy pillanat a kártyás fizetés
Bár nem mindig látható, de igenis van ügyféligény a kártyás fizetésre a fodrásznál is! Amikor ugyanis a számla kiegyenlítésére kerül a sor, egy, magát boldogan a tükörben nézegető vendég sem szívesen rontja el a pillanatot azzal, hogy kínosan számolgatni kezd a pénztárcájában. 2021-ben a kártyaelfogadás már nemcsak, hogy menő és népszerű, de gyorsabb is, mint a készpénz, nem utolsó sorban pedig technikailag is egyszerű! És ha esetleg tartottál tőle, ne aggódj, kártyával is kaphatsz borravalót! Végeredményben tehát a kártyaelfogadással többet nyersz, mint amennyi a költsége!
Képforrás: Shutterstock
További cikkek a témában
Szépségipar
Masszázsvállalkozás otthonról: mi kell hozzá és mire figyelj...
Masszázsvállalkozás indítása otthonról: Lépésről lépésre a sikeres ind...
Szépségipar
Így vágj bele: mi kell a fodrászszalon nyitáshoz 2025-ben?...
Egy jó olló és néhány visszatérő vendég nem elég – egy fodrászszalon b...
Szépségipar
Esküvői szezon 2025: Hogyan készülj fel a tavaszi rohamra?...
Időpontfoglalási stratégiák és a megnövekedett kereslet kezelése a szé...
Legnépszerűbb
Vállalkozz okosan
Digitalizáció és webshop: hogyan boldogulhat ezzel egy egyén...
A digitalizáció mára nemcsak a nagyvállalatok kiváltsága, hanem a legk...
Ügyvéd, könyvelő, adószakértő
Így készülj a 2024-es évre, ha ügyvéd vagy közjegyző vagy!...
Az új év az ügyvédek és a közjegyzők számára mindig egy viszonylag nyu...
Egyéni szolgáltatók
Vízvezeték-szerelők januárja: fagyos rendszerek, sürgős beav...
Januári kihívások és megoldások vízvezeték-szerelőknek: Miért érdemes ...
Egyéni szolgáltatók
Éves olajcsere: érdemes digitálisan is készülni az utolsó ro...
Ahogy egyre kevesebb nap van hátra 2023-ból, úgy keresi fel egyre több...
Falusi szálláshely
Szállást adsz ki? Ezek a kihívások várhatnak rád januárban...
Fontos teendők és lehetőségek a magánszálláshely-kiadóknak januárban A...
Vállalkozz okosan
Üdvözlünk a Vállalkozónában, ahol vállalkozói siker útját eg...
Örömmel jelentjük be, hogy az elmúlt időszakban számos fejlesztést val...
Ezt olvastad már?
Maradj velünk, mert rengeteg érdekes tartalom és praktikus tanács vár még rád, amit könnyedén hasznosíthatsz, hogy vállalkozásod még sikeresebb legyen!
Vállalkozz okosan
Minden, amit tudni szeretnél a Demján Sándor-programról, de ...
Szeretnéd kisvállalkozásodat digitálisan fejleszteni és bővíteni, de nehéz ...
Vállalkozz okosan
Saját, kulcsrakész vagy piactér: milyen legyen a webáruházad...
Ha már világossá vált számodra, hogy az online tér is jó üzleti lehetőséget...