A fenntarthatóság egyre fontosabb szerepet kap a fogyasztók döntéseiben, ezért célszerű transzparens módon kezelnünk saját vállalkozásunk környezettudatosságát. Ehhez adunk pár tippet!
Egyre inkább felértékelődik a környezettudatos magatartás és a fenntarthatóság egy vállalat életében, legyen szó akár több tízezer főt foglalkoztató multinacionális cégről, vagy egy mikrovállalkozásról. Ráadásul mindez nemcsak a mindennapi működés szempontjából fontos, érdemes „kifelé” is kommunikálni, hiszen a zöld szempontok egyre több fogyasztó számára is kulcsfontosságúnak számítanak.
Az már az EY fogyasztói attitűdjét is vizsgáló 2021-es Future Consumer Indexéből is kiderült, hogy a klímaváltozás és annak hatásai egyre nyilvánvalóbb a fogyasztók számára. A fenntartható rendszerek létrehozását 20 százalék említette fontos tennivalóként. Elsősorban az Y és a Z generáció számára válik ez a téma egyre fontosabbá és ők hajlandók a leginkább a fogyasztói attitűdjük módosítására. A Z generációsok 35 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a fenntarthatóan működő márkák sokkal vonzóbban számára
Ma már nemcsak a termékek vagy szolgáltatások minőségében van verseny a cégek között, hanem az értékekben és a társadalmi felelősségvállalásban is.
Mutatunk néhány megoldást és példát arra, hogy miként teheted vállalkozásod vonzóvá a környezettudatos vásárlók számára és milyen szolgáltatásokkal érdemes megjelenni a piacon!
1. Átláthatóság és őszinteség
A környezettudatos vállalkozások egyik legfontosabb vonzereje az átláthatóság. A fogyasztók ma már nemcsak a végterméket nézik, hanem érdeklődnek a gyártási folyamatok, az alapanyagok eredete, és a vállalat környezetvédelmi politikája iránt is. Az őszinte kommunikáció, amely nyíltan bemutatja a vállalkozás környezetvédelmi erőfeszítéseit és céljait, elnyeri a fogyasztók bizalmát. Erre példa az Ecoalf, egy spanyol ruházati márka, amely újrahasznosított anyagokból készíti termékeit, nyíltan kommunikálja fenntarthatósági törekvéseit és gyártási folyamatait.
Ezzel nemcsak példát mutat, hanem erősíti is márkáját a tudatos fogyasztók körében.
2. Környezetbarát termékek és szolgáltatások
A fogyasztók olyan termékeket és szolgáltatásokat keresnek, amelyek minimalizálják a környezetre gyakorolt negatív hatásokat, az ökolábnyomot. Sokan pedig nem tudatosan kutatják ezeket, de érzelmi alapon mégis gyakran döntenek az ilyen termékek mellett a versenytársakkal szemben. A környezetbarát termékek, mint például a biológiailag lebomló csomagolás, az energiatakarékos eszközök, vagy a helyi, fenntartható forrásból származó alapanyagok használata, mind hozzájárulnak a vásárlók elköteleződéséhez. Talán fel sem tűntek, de ennek alapjai tulajdonképpen megvannak, ha kimész a helyi zöldségpiacra, nem kis részt a környékben termett zöldáruval találkozhatsz és sok esetben csomagolás nélküli termékekre tehetsz szert, amit saját kosaradban vihetsz haza.
De a szemlélet adaptálható akár az iparra is: a Lush, egy brit kozmetikai márka, amely környezetbarát és állatkísérlet-mentes termékeket kínál újratölthető és csomagolásmentes formában, ami ma már szinte alap a környezettudatos vásárlók számára. A Lush ezzel az egyedi megoldással trendet teremtett, és népszerű lett a nem feltétlenül környezettudatos vevők körében is.
3. Társadalmi felelősségvállalás és közösségi kezdeményezések
A vállalkozások, amelyek aktívan részt vesznek közösségi és környezetvédelmi kezdeményezésekben, különösen vonzóak a vásárlók számára. Természetesen nem feltétlen kell, hogy egy vállalkozás ilyet kezdeményezzen, csatlakozhat nagyobb kezdeményezésekhez is ezzel energiát és időt spórolva.
Ráadásul több emberhez eljuthat ilyen módon.
Ezek a vállalkozások nemcsak termékeket vagy szolgáltatásokat kínálnak, hanem hozzájárulnak a helyi közösségek fejlődéséhez és a környezetvédelemhez. Ráadásul a fogyasztók hajlandóak többet fizetni olyan vállalatok termékeiért, amelyek társadalmi és környezeti értékeket is zászlajukra tűznek.
Ráadásul ez is olyan, amit kicsiben is el lehet kezdeni: ha például vállalkozásoddal élére állsz egy-egy szemétszedési akciónak, vagy épp ti kezdeményeztek ilyet, máris sokat tettél a brandépítés terén, ráadásul a közösségszervező munka mindig társadalmi haszonnal is jár.
De példaértékűek lehetnek azok a nagyvállalatok is, amelyek aktívan támogatják a környezetvédelmi szervezeteket, és arra ösztönzik vásárlóikat, hogy hosszú távon gondolkodjanak termékeik használatáról.
4. Kulcskérdés a csomagolás
A csomagolás és logisztika fenntarthatóvá tétele szintén fontos tényező a környezettudatos vállalkozások számára. A fogyasztók értékelik, ha egy cég minimalizálja a hulladékot, újrahasznosítható vagy biológiailag lebomló csomagolást használ – vagy nem is használ egyáltalán csomagolást – és törekszik a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére a szállítás során.
Ezzel nemcsak a környezetet lehet kímélni, hanem megkülönbözteti magunkat a versenytársainktól.
5. Ügyfélszolgálat és edukáció
A környezettudatos vállalkozásoknak nemcsak termékeket és szolgáltatásokat kell kínálniuk, hanem edukációs szerepet is kell vállalniuk. Az ügyfélszolgálatnak és a marketingkommunikációnak segítenie kell a vásárlókat abban, hogy megértsék a fenntartható termékek és szolgáltatások előnyeit. Az edukáció növelheti a vásárlói lojalitást, és hosszú távon a vállalat fenntarthatósági törekvéseinek elkötelezett támogatóit nevelheti ki. Erre példa az Ecover, egy környezetbarát tisztítószereket gyártó vállalat, amely nemcsak termékeit reklámozza, hanem aktívan tájékoztatja a fogyasztókat a környezetbarát életmód előnyeiről és módjairól, ezzel segítve őket a tudatosabb döntések meghozatalában.
Borítókép: Getty Images