Szépségipar

Retro lady és minimalista: mit üzen a körmöd 2021-ben?

Ahogyan azt megszokhattuk, a divat világában minden év új stílusokat, színeket, formákat röpít a népszerűségi listák élére. 2020-ban például a télies minták, a diszkrét csillogás és a körömágy fölötti félhold alakú, festetlen kis terület hódított. De vajon mi a trendi 2021-ben, ha manikűrről van szó?

A kinyilatkoztató

Amikor az emberek annyira korlátozva érzik magukat, mint most, a világjárvány alatt, mindig keresnek maguknak valamilyen különleges önkifejezési formát. Nos, a divatguruk szerint a 2021-es manikűr trendek között ez a kalligráfia, azaz a díszes, már-már művészi kézírás megjelenésében ölt testet. Betűk, szavak, jelek, kinyilatkoztatások, hitvallások – vérmérsékleted szerint idén bármit közölhetsz a környezeteddel a körmeid segítségével!

 

A maszkőrült

Messze nincs még vége a maszkviselés korszakának, úgyhogy aki mindent elsöprően trendi akar lenni, nem feledkezhet meg arról sem, hogy összepasszintsa a legfőbb járványügyi védőfelszerelésének és a körmeinek a mintáját, színvilágát, stílusát. Az igazán profiknál mindez megfelelő sminkkel, ruházattal, táskával is kiegészülhet. És már lehet is indulni – persze csak akkor, ha engedélyezett és van hova!

 

A retro lady

Már tavaly is fel-felbukkantak a ’90-es évekből ismert minták és színek a körömdivatban, idén pedig tovább folytatódik a retro hadművelet. Hódítanak az absztrakt minták, a kockák, a pöttyök és a hullámvonalak. Ami pedig a színeket illeti, a ’60-as, ’70-es években nagy karriert befutó sárga, narancs és barna különböző árnyalataiban érdemes gondolkodnia annak, aki egy kicsit visszautazna az időben.

 

A minimalista

2021 arról is emlékezetes év lesz, hogy újra a sztárszínek közé emelte a fehéret és annak valamennyi árnyalatát: a mattot, a flitterekkel, kövekkel és egyéb kiegészítőkkel díszített francia körmöket, a zebra- és leopárdmintás manikűrt. De a minimalizmus nem állt meg kizárólag a színek terén, csökkenni kezdett a festett felület mérete is. Rengeteg nő kísérletezett azzal, hogy csak a körme hegyét, oldalát festette be. Ezzel a technikával egy esetleg több hétig tartó karantén is átvészelhető, hiszen a lenövés kevésbé látszik, és a minta könnyebben utánrajzolható.

 

A bohókásan sokszínű

Hol vannak már azok az idők, amikor a divat iránt rajongó nők kinézték maguk közül azt a szabályszegőt, akinek nem volt teljesen egyforma színű és mintájú mind a tíz körme?! Idén kifejezetten trendi, ha valaki akár minden ujján más színt visel. Az igazán stílusosak valamilyen téma – például egy tengerpart vagy az őszi erdő árnyalatai – mentén válogatnak.

 

Képforrás: Shutterstock

Tetszett a cikk?

További cikkek a témában

Szépségipar Influnszerek a Vállalkozónán: a szépségipar innovátorai... Az elmúlt években a technológiai fejlődés és a fogyasztói szokások vál...
Szépségipar Hogyan szolgáld ki az impulzus-hajnyírásra járó férfiakat?... A férfiak fodrászati szokásai sokban különböznek a nőkétől, különösen ...
Szépségipar Mi mindenre jó az AI, ha fodrászként dolgozom?  Jól menő fodrászként a hajszobrászat a munka csak egyik részét teszi k...

Legnépszerűbb

Vállalkozz okosan Búcsú a jelszavaktól: miért fontos a biometrikus hitelesítés... A vállalkozások számára egyre fontosabbá válik a digitális biztonság, ...
Ügyvéd, könyvelő, adószakértő Így készülj a 2024-es évre, ha ügyvéd vagy közjegyző vagy!... Az új év az ügyvédek és a közjegyzők számára mindig egy viszonylag nyu...
Egyéni szolgáltatók Vízvezeték-szerelők januárja: fagyos rendszerek, sürgős beav... Januárban a vízvezeték-szerelőket számos kihívás és feladat várhatja, ...
Egyéni szolgáltatók Éves olajcsere: érdemes digitálisan is készülni az utolsó ro... Ahogy egyre kevesebb nap van hátra 2023-ból, úgy keresi fel egyre több...
Falusi szálláshely Szállást adsz ki? Ezek a kihívások várhatnak rád januárban... Az év első hónapja nyugalmasabb időszak minden vállalkozás számára, ig...
Vállalkozz okosan Üdvözlünk a Vállalkozónában, ahol vállalkozói siker útját eg... Örömmel jelentjük be, hogy az elmúlt időszakban számos fejlesztést val...

Ezt olvastad már?

Maradj velünk, mert rengeteg érdekes tartalom és praktikus tanács vár még rád, amit könnyedén hasznosíthatsz, hogy vállalkozásod még sikeresebb legyen! 

Összecsaptak fejed fölött a hullámok? Így kerülheted el a kiégést vállalkozóként
Digitalizáció és webshop: hogyan boldogulhatsz ezzel egyéni vállalkozóként?
Vállalkozz okosan Így kerülheted el a kiégést vállalkozóként A vállalkozói lét a legtöbbek számára a szabadságot, kreativitást és önálló...
Vállalkozz okosan Digitalizáció és webshop: hogyan boldogulhat ezzel egy egyén... A digitalizáció mára nemcsak a nagyvállalatok kiváltsága, hanem a legkisebb...
Érdekel további tartalom! Nem kérem az ajánlást
A Vállalkozóna tartalmai a Mastercard® támogatásával jöttek létre