Vállalkozz okosan

Tavaszi nagytakarítás a pénzügyekben: közeledik az adóbevallás határideje

Rohamléptekkel közelít az adóbevallás határideje. Ezzel pedig nemcsak a könyvelőknek , hanem a vállalkozóknak is fontos teendői vannak. Rózsi Zoltán könyvelő, állandó szakértőnk segít eligazodni a pontos lépésekben.

Ha szja, akkor május húsz

A könyvelők többsége ebben az időszakban már gőzerővel végzi a 2024. év zárásához kapcsolódó feladatokat, egyeztetéseket, hogy a hamarosan közelgő bevallásokra már előre tervezetten és viszonylag nyugodt körülmények között kerüljön sor. Mint minden évben idén is két fő adóbevallási határidő vár ránk május hónapban. Május 20-án a személyi jövedelemadó bevallási határideje zárul, ennek keretében az alábbi szereplőknek kell a 2024 év vonatkozásában bevallást készíteniük:

  • magánszemélyek,
  • egyéni vállalkozók,
  • társasházak.

A Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) az idei évben is az ügyfélkapuval rendelkező magánszemély adózóknak a hozzájuk beérkezett bevallások alapján elkészíti a tervezetet. Ez a munkaviszonnyal rendelkező magánszemélyeknek nagy segítséget jelenthet. Azonban ilyenkor is érdemes a NAV által elkészített tervezetben ellenőrizni, hogy a munkáltatótól kapott igazolás összhangban van-e a bevallás tartalmával. Ez a lehetőség 2025. március 15-től él. Ha eltérést tapasztalunk, érdemes a munkáltatóval egyeztetni, hogy az eltérés miből adódhat és azt miként lehet orvosolni.

Fontos, hogy bizonyos esetekben, például ingatlan bérbeadásakor vagy különböző év közben nem érvényesített személyi jövedelemadó kedvezmények esetén szükséges a bevallás kiegészítése. Ne feledjük, hogy az adóhatóság csak tervezetet készít az általa ismert adatokból, de az saját felelősségünk, hogy a bevallásunkban szereplő adatok helyesek legyenek. Az adóhatósági bevallástervezet május 20-án automatikusan bevallássá alakul. Természetesen a bevallást korábban is véglegesíthetjük.

A személyi jövedelemadó 1%-áról is eddig az időpontig nyilatkozhatunk azzal a különbséggel, hogy ez automatikusan nem történik meg és ez a határidő jogvesztő. Így, ha május 20-áig nem rendelkezünk, akkor erre lehetőségünk legközelebb csak a következő évben lesz.

Az éves zárás

Fő szabály szerint május 31-én esedékes, de idén június 2-án kell a cégeknek (Bt., Kft., Zrt.) a 2024-es évről az éves bevallásaikat az adózási formájuknak megfelelően elkészíteniük. A következő fejezeteket tartalmazza:

  • társasági adó,
  • kisvállalati adó
  • éves beszámoló letétbe helyezése,
  • iparűzési adó (az egyéni vállalkozóknak is),
  • élelmiszerlánc felügyeleti díj (egyéni vállalkozóknak is).

Az egyéni vállalkozóknak is eddig az időpontig szükséges a 2024. évi eredményükről a bevallást elkészíteniük a választott adózási formájuknak megfelelően. Azoknak a magánszemélyeknek, akiknek több jogviszonyból is van jövedelmük (pl. munkaviszony, egyéni vállalkozás) egy nyomtatványon kell a bevallásukat elkészíteniük.

Cégek esetében a NAV felé beadandó bevallásokon felül az éves beszámolójuk letétbe helyezéséről is gondoskodniuk kell. Az iparűzési adó bevallási határideje általános esetben minden vállalkozási forma tekintetében is általános szabály szerint május 31.

Változik az élelmiszerlánc felügyeleti díj bevallása

Az éves záráshoz és a május 31-ei határidőkhöz köthető még az élelmiszerlánc felügyeleti díj bevallása is, mely azon adózói kört érinti, akik élelmiszerekkel kereskednek. 2025. évtől kezdve egy változásnak köszönhetően az élelmiszerlánc felügyeleti díjat már nem a NÉBIH-nek, hanem az adóhatóságnak kell majd beadni.

5 tipp: hozd ki a maximumot!

1. Használd ki az adóbevallást, mint üzleti tükröt!

Az éves zárás jó alkalom arra, hogy átnézd a kiadásokat, bevételeket, és felismerd, hol lehet hatékonyabban működni. Komoly összeget lehet spórolni tudatos pénzügyi tervezéssel.

2. Rendelkezz az SZJA 1%-ról!

Ez nem kerül semmibe, de komoly támogatást jelenthet egy civil szervezetnek. Ha nem nyilatkozol május 20-ig, az összeg az államnál marad.

3. Kérdezz rá az adóoptimalizálási lehetőségekre!

Lehet, hogy számodra előnyösebb adózási forma is van – például KIVA vagy kedvezmény, amit még nem használsz ki.

4. Tervezetten zárd az évet!

Ne hagyd az utolsó napokra a bevallás előkészítését – a könyvelőd is hálás lesz érte, és kevesebb hibalehetőség marad.

5. Nézd át a pénzügyi rendszereid!

Ellenőrizd a bankszámlákat, az előfizetéseket, és ahol lehet, digitalizálj vagy automatizálj – sok kicsi sokra megy:

  • A bankszámla-csomagokat érdemes ilyenkor áttekinteni, akár az időszakos banki akciókat is áttekinteni mivel évről évre változnak a piaci körülmények.
  • Nézzük át előfizetéseinket az elmúlt időszakból, van-e lehetőségünk kedvezőbb áron hozzájutni ugyanahhoz az (esetleg akár több szolgáltatást tartalmazó ugyanolyan árú) szolgáltatáshoz.

Fotó: Getty Images

Tetszett a cikk?

További cikkek a témában

Vállalkozz okosan A számlázás alapszabályai vállalkozóknak – kezdőtől haladó s... A számlázás nem csupán adózási kötelezettség, hanem a vállalkozásod pé...
Vállalkozz okosan Gyermekkel érkeznek vendégeid? Így foglalkozz a legkisebbekk... Ne félj kilépni a komfortzónádból! A gyermekek jelenléte akkor is lehe...
Vállalkozz okosan Szabadságra vágysz? Legyél szabadúszó, digitális nomád, avag... Van, aki számára a biztos munkahely, a stabil fizetés és a napi nyolc ...

Legnépszerűbb

Vállalkozz okosan Így indíts új vállalkozást 2025-ben! Útmutató kezdő vállalko... Egy új vállalkozás elindítása mindig izgalmas és kihívásokkal teli fel...
Ügyvéd, könyvelő, adószakértő Így készülj a 2024-es évre, ha ügyvéd vagy közjegyző vagy!... Az új év az ügyvédek és a közjegyzők számára mindig egy viszonylag nyu...
Egyéni szolgáltatók Vízvezeték-szerelők januárja: fagyos rendszerek, sürgős beav... Januárban a vízvezeték-szerelőket számos kihívás és feladat várhatja, ...
Egyéni szolgáltatók Éves olajcsere: érdemes digitálisan is készülni az utolsó ro... Ahogy egyre kevesebb nap van hátra 2023-ból, úgy keresi fel egyre több...
Falusi szálláshely Szállást adsz ki? Ezek a kihívások várhatnak rád januárban... Az év első hónapja nyugalmasabb időszak minden vállalkozás számára, ig...
Vállalkozz okosan Üdvözlünk a Vállalkozónában, ahol vállalkozói siker útját eg... Örömmel jelentjük be, hogy az elmúlt időszakban számos fejlesztést val...

Ezt olvastad már?

Maradj velünk, mert rengeteg érdekes tartalom és praktikus tanács vár még rád, amit könnyedén hasznosíthatsz, hogy vállalkozásod még sikeresebb legyen! 

Szabadságra vágysz? Legyél szabadúszó, digitális nomád, avagy freelancer!
Üzleti terv minta és útmutató – Így alapozd meg a vállalkozásod jövőjét!
Vállalkozz okosan Szabadságra vágysz? Legyél szabadúszó, digitális nomád, avag... Van, aki számára a biztos munkahely, a stabil fizetés és a napi nyolc óra a...
Vállalkozz okosan Üzleti terv minta és útmutató – Így alapozd meg a vállalkozá... Egy vállalkozás sikere nem a szerencsén múlik, hanem a tudatos tervezésen. ...
Érdekel további tartalom! Nem kérem az ajánlást
A Vállalkozóna tartalmai a Mastercard® támogatásával jöttek létre