Egyéni szolgáltatók

Újévi ötletek személyi edzőknek – lepd meg ezzel a vendégeid!

Az év vége és az új év eleje a személyi edzők számára is számos lehetőséget tartogat, hogy megkülönböztessék magukat versenytársaiktól, és megerősítsék vagy bővítsék vendégkörüket. Nemcsak marketingakciókkal, hanem például olyan új szolgáltatások bevezetésével is lépéselőnybe kerülhetsz, mint a bankkártyás fizetés. Az emberek ugyanis készpénz helyett szívesen fizetnének kártyával, még akkor is, ha nem beszélnek róla.

Hamarosan itt az új év a szokásos szilveszteri fogadalmakkal, amelyeknek többsége általában a testsúlyunkra, illetve a különböző sportolási szokásainkra vonatkozik. Ebben az időszakban mindenképpen érdemes bevetned magad személyi edzőként, ha például új vendégekre vagy épp arra vágysz, hogy a már meglévők gyakrabban látogassanak el hozzád.

Számos lehetőség adott, hogy megkülönböztesd magad a versenytársaidtól, vagy hogy olyan szolgáltatásokat kínálj, amikkel gyarapíthatod a bevételeidet.

A teljesség igénye nélkül összegyűjtöttünk pár tippet, ami sok személyi edzőnek bevált már az elmúlt években:

  1. Hirdess karácsonyi vagy évindító „Egyet fizet, kettőt kap” akciót, esetleg 9 alkalom után add a tizediket ajándékba!
  2. Indíts valamilyen nyereményjátékot közösségi média oldalaidon! Ösztönözheted például arra a követőidet, hogy osszák meg az általad ajánlott tartalmakat, cserébe egyikőjük havi vagy 10 alkalmas bérletet nyer.
  3. Mutasd be valamelyik nagy fejlődésen átment vendégedet, az edzéstechnikáját, az erőfeszítéseit – természetesen a hozzájárulásával! –, és hirdess ennek apropóján fittségi háziversenyt leendő és jelenlegi vendégeidnek valamilyen ajándékért!
  4. Rendezz időről időre bemutató órát, ahol az edzés iránt érdeklődők megismerkedhetnek a módszereiddel, vagy tedd ingyenessé az első órákat a hozzád fordulók számára!
  5. Vezess be egy olyan szolgáltatást, amivel még viszonylag kevés személyi edző büszkélkedhet, a vendégek viszont biztosan örülnének neki! Ilyen lehet például, hogy kártyaelfogadóvá válsz.

Hogy miért éppen ez?

Mert talán nem is gondolnád, mennyien fizetnének szívesen kártyával, még akkor is, ha nem beszélnek róla.

Mert a kártyaelfogadás neked is többet hoz a konyhára, mint amennyibe kerül.

Mert kártyával is kaphatsz borravalót!

Mert a kártyaelfogadás ma már alap!

Mert kártyával az élet gyorsabb, egyszerűbb és kényelmesebb.

Mert a kártyaelfogadással népszerűbb lehet a vállalkozásod másokénál!

Mert a terminál a barátod, és aki eddig bevezette, megszerette!

Ha kis- és középvállalkozásod van, de még nem vagy bankkártya-elfogadó, az elinduláshoz hasznos segítséget találsz erre az oldalra kattintva!

Képforrás: Shutterstock

Tetszett a cikk?

További cikkek a témában

Egyéni szolgáltatók Jön az e-nyugta! Mit jelent ez a vállalkozásod és a vevőid s... A vásárlás digitális jövője már itt kopogtat: 2025-től indul hazánkban...
videó Egyéni szolgáltatók videó Egy klímaszerelő vállalkozás története Miért fontos a megfelelő szemlélet és néhány egyszerű, de hatékony lép...
Egyéni szolgáltatók A megbízhatóság fél siker az ügyfélkör bővítéséhez... A megbízhatóság nem merül ki a pontos munkavégzésben. Az ügyfelek elvá...

Legnépszerűbb

Két kézműves egy műhelyben dolgozik, egyikük telefont, másikuk laptopot használ. Vállalkozz okosan Digitalizáció és webshop: hogyan boldogulhat ezzel egy egyén... A digitalizáció mára nemcsak a nagyvállalatok kiváltsága, hanem a legk...
Egy nő jegyzetel egy noteszba, miközben laptopot és telefont használ. Ügyvéd, könyvelő, adószakértő Így készülj a 2024-es évre, ha ügyvéd vagy közjegyző vagy!... Az új év az ügyvédek és a közjegyzők számára mindig egy viszonylag nyu...
Szerelő dolgozik a konyhai mosogató alatt, szerszámosládával a padlón. Egyéni szolgáltatók Vízvezeték-szerelők januárja: fagyos rendszerek, sürgős beav... Januári kihívások és megoldások vízvezeték-szerelőknek: Miért érdemes ...
Egy autószerelő ellenőrzi a motorolaj szintjét egy autó motorházteteje alatt. Egyéni szolgáltatók Éves olajcsere: érdemes digitálisan is készülni az utolsó ro... Ahogy egyre kevesebb nap van hátra 2023-ból, úgy keresi fel egyre több...
Egy sapkás, bakancsos nő hátizsákkal szelfizik egy havas, téli erdőben. Falusi szálláshely Szállást adsz ki? Ezek a kihívások várhatnak rád januárban... Fontos teendők és lehetőségek a magánszálláshely-kiadóknak januárban A...
Egy nő fordít egy "NYITVA" táblát az üzlet ablakában, jelezve, hogy a bolt nyitva van. Vállalkozz okosan Üdvözlünk a Vállalkozónában, ahol vállalkozói siker útját eg... Örömmel jelentjük be, hogy az elmúlt időszakban számos fejlesztést val...

Ezt olvastad már?

Maradj velünk, mert rengeteg érdekes tartalom és praktikus tanács vár még rád, amit könnyedén hasznosíthatsz, hogy vállalkozásod még sikeresebb legyen! 

Minden, amit tudni szeretnél a Demján Sándor-programról, de még nem kérdezted meg
Saját, kulcsrakész vagy piactér: milyen legyen a webáruházad?
Vállalkozz okosan Minden, amit tudni szeretnél a Demján Sándor-programról, de ... Szeretnéd kisvállalkozásodat digitálisan fejleszteni és bővíteni, de nehéz ...
webáruház értékesítés Vállalkozz okosan Saját, kulcsrakész vagy piactér: milyen legyen a webáruházad... Ha már világossá vált számodra, hogy az online tér is jó üzleti lehetőséget...
Érdekel további tartalom! Nem kérem az ajánlást
A Vállalkozóna tartalmai a Mastercard® támogatásával jöttek létre