ZöldZóna

Zöld Kommandó: Esővízgyűjtő, biciklitároló, napelemes lámpák — megkezdődött a Molnár Büfé kizöldítése Sukorón! (2. rész)

Folytatódik a ZöldZóna egyedülálló és több szempontból is izgalmas fenntarthatósági videósorozata, a Zöld Kommandó! A projekt keretén belül – a Humusz Szövetséggel karöltve – „megzöldítjük” a már korábban bemutatott, közkedvelt és nagy népszerűségnek örvendő sukorói Molnár Büfét, amelyet a legtöbben ínycsiklandó lángosairól és kürtőskalácsairól ismerhetnek. Három részes videósorozatunkból kiderül, miként járulhat hozzá egy mikrovállalkozás, hogy a mindennapokban a lehető legfenntarthatóbb módon működjön.

A Zöld Kommandó második részében Urbán Csilla, a Humusz Szövetség elnöke ismét ellátogat Sukoróra, ezúttal már azzal a céllal, hogy a korábbi tanácsok alapján beszerzett eszközök összeszerelésében segítse Tündééket. Így kerül ki a Büfé elé egy vadonatúj biciklitároló, illetve a magaságyás ládákba illatozó fűszernövény-válogatás, de a fenntarthatósági szempontokat leginkább kielégítve, “zöld” evőeszközökkel is gazdagodik a konyharészleg.

Ha szeretnéd megtudni, hogy ezeken kívül még melyek azok a megoldások, amelyek segítségével a Molnár Büfé „zöldebbé”, a jövő pedig fenntarthatóbbá tehető, kattints és nézd meg a Zöld Kommandó videósorozatának második részét, illetve mindenképp maradj velünk, hiszen a harmadik részben megmutatjuk a várva várt végeredményt is!

Fontolgatod, hogy vállalkozóként végre Te is beszerezz egy terminált? Tudj meg minden fontos információt ennek folyamatáról itt, és nézz szét a Készpénzmentes Zóna weboldalán, ahol sok érdekes cikket olvashatsz a digitális fizetés és fenntarthatóság témában egyaránt!

Tetszett a cikk?

További cikkek a témában

ZöldZóna Felmérés: mennyire zöld a magyar bankszektor?  A globális fenntarthatósági törekvések központi eleme a pénzügyi szekt...
ZöldZóna Öt tipp arra, hogyan tedd még zöldebbé vállalkozásod  ... A fenntarthatóság egyre fontosabb szerepet kap a fogyasztók döntéseibe...
ZöldZóna Környezeti fenntarthatóság: versenyelőny a zöld működés? ... Az éghajlatváltozás, a környezetvédelem és a társadalmi felelősségváll...

Legnépszerűbb

Vállalkozz okosan Mikor érdemes könyvelőt váltani? Egy jó könyvelő nemcsak a pénzügyeid kezelését segíti, hanem fontos st...
Ügyvéd, könyvelő, adószakértő Így készülj a 2024-es évre, ha ügyvéd vagy közjegyző vagy!... Az új év az ügyvédek és a közjegyzők számára mindig egy viszonylag nyu...
Egyéni szolgáltatók Vízvezeték-szerelők januárja: fagyos rendszerek, sürgős beav... Januárban a vízvezeték-szerelőket számos kihívás és feladat várhatja, ...
Egyéni szolgáltatók Éves olajcsere: érdemes digitálisan is készülni az utolsó ro... Ahogy egyre kevesebb nap van hátra 2023-ból, úgy keresi fel egyre több...
Falusi szálláshely Szállást adsz ki? Ezek a kihívások várhatnak rád januárban... Az év első hónapja nyugalmasabb időszak minden vállalkozás számára, ig...
Vállalkozz okosan Üdvözlünk a Vállalkozónában, ahol vállalkozói siker útját eg... Örömmel jelentjük be, hogy az elmúlt időszakban számos fejlesztést val...

Ezt olvastad már?

Maradj velünk, mert rengeteg érdekes tartalom és praktikus tanács vár még rád, amit könnyedén hasznosíthatsz, hogy vállalkozásod még sikeresebb legyen! 

Összecsaptak fejed fölött a hullámok? Így kerülheted el a kiégést vállalkozóként
Digitalizáció és webshop: hogyan boldogulhatsz ezzel egyéni vállalkozóként?
Vállalkozz okosan Így kerülheted el a kiégést vállalkozóként A vállalkozói lét a legtöbbek számára a szabadságot, kreativitást és önálló...
Vállalkozz okosan Digitalizáció és webshop: hogyan boldogulhat ezzel egy egyén... A digitalizáció mára nemcsak a nagyvállalatok kiváltsága, hanem a legkisebb...
Érdekel további tartalom! Nem kérem az ajánlást
A Vállalkozóna tartalmai a Mastercard® támogatásával jöttek létre